Ma nyúlunk, idő és egyebek hiányában. Ami egyébként történik, az kemény. A szöveg és a fotó is via index.

Szőrzete miatt választották ki Takácsot a szocialisták

Gyurcsány Takács Jánost állítólag az egyre veszélyesebb Révész Máriusz (Fidesz) semlegesítésére találta ki. Meg nem erősített információink szerint a legkúlabb átmeneti miniszterelnöknek egy feladata lesz: egy éven át bajuszt akasztani Révésszel, akit Orbán állítólag az utolsó pillanatban akart maga helyett jelöltként bevetni.

Azt, hogy egy élet munkája mit jelent, függ az adott élet hosszától, meg a szabadságától, a minőségétől, a világ változásának észrevételére való képesség erősségétől. Ha képben vagy ma, csinálsz valamit, de ha a holnap újdonságával is képben vagy, akkor még holnap is tehetsz valamit.

Mai párosunk hosszú élet bölcsességét/ostobaságát hordozzák/hordozták magukban. Közelebbről, egyikük már nincs köztünk ezen a létsíkon, ellenben nem is nagyon változott meg élete során, megmaradt ugyanaz a balkáni gyerek, aki a kirakatot féltéglával óhajtja kezelni, akinek a válasz mindig fekete vagy fehér, sosem átmeneti és sosem változó. Ilyen értelemben ellentéte - amik vonzzák egymást, hogy teljes legyen a képzavar - a páros másik fele, aki a változás maga, tizenévesen emigrált, amerikai pénzügyi karriert csinált, ma pedig a neoliberalizmus utáni paradigmáról beszél. Összeköti őket a szülőhaza szeretete, az életutat keretező országváltások (más-más, de hasonló okokból), a közösségi forráselosztáshoz való artikulált viszony megléte.

Egyébként Franjo Tuđman hasonlít Róna Péterre.

Verekedés! Fantasy! Csajok! Vetkőzés! Szex! Erőszak!

Mivel már biztosan mindenki elmerengett legalább egyszer azon, hogy három csajjal, vagy hogy ő három csaj valamelyike, vagy valami - mielőtt jobban belebonyolódnánk. Gondolom az is egyértelmű, hogy igazán küzdeni csak a jócsajok tudnak, viszont ők közbe néznek is bele a kamerába. Mindegy, hogy fantázia, képregény vagy vetkőzős világ, mégis csak egybefonatik ez a történet.

A mai threesome első tagja maga Xena, a harcos hercegnő, ugye, aki kör alakú nemtommilyével minden ókori fogatlant lebüntetett vasárnap délután a tévékettőn (viasaton meg még mindig).  Őt szoros emberfogásban követi egy igazi stripper, aki fiatalabb a fiatalnál. No és persze mindketten erősen hasonlítanak a Selyem Kísértetre, a többieknél kevésbé ismert, ám legalább annyi figyelmet érdemlő svédkanadai hősre a Watchmenből. Küzdő csajok, akik valamikor mindhárman voltak szőkék. Kell-e még érvelni?

Egyébként Lucy Lawless hasonlít Demi Moore-ra és Malin Åkermanra.

A bulvár minden korban mást jelent. Manapság a pina, a verekedés, a pénzköltés, a rózsaszínre festett házak, a korkülönbség, a kamerába játszás jelenti a bulvárt. Az értelmetlen hír, az antihír, a tökéletesen érdektelen, a hétköznapi érdekessé tétele. Ki kivel baszik? Ki kit vert meg? Netán, ki kit ölt meg? Ezek korunk bulvárproblémái.

A sekélyesedés a témák egysíkúságának és a világ globális összekötésének köszönhető. Az összekötésből a mennyiség bővülése, a témák egysíkúságából a hétköznapiság egyre mélyebb beemelődése következik. Mert hát vegyük észre, hogy egy sokakat érintő háború több izgalmat nyújthat bulvárszempontból, mint egy nemiszerv.

Mai párosunk egyik fele a mai iskolában nyomul, leginkább talán a női szíveket - egy konkrét női szívet - rendszeresen romba döntő formából, Mr. Bigként, de ott van a Law and Orderben is, mer amúgy vagy 30 éve a szakmában. Másik felünk ma az egy (két?) generációval korábbi világ krónikása, aki fényképezőgépével összesen negyvenkét év alatt meghatározó nyomot hagyott kollektív vizuális kultúránkban. Ez utóbbi kolléga mellesleg Friedmann Endreként született Újpesten, bár később egy támadó halról keresztelte újra magát. Kiállítása teasere megtekinthető a Ludwig Múzeumban, június 2-től pedig jön a többi (Mr. Big-et meg nemrég láttuk, meg látjuk is minden nap).

Egyébként Chris Noth hasonlít Robert Capa-ra.

Ha korábban nem is voltunk benne biztosak, ma már tudhatjuk, hogy a tőzsdéket - legyen az értékpapír- vagy árutőzsde - leginkább a hitek vezérlik. A meggyőződés, a pillanatnyi gondolat, a hír. No és kin keresztül ér el minket az információ? A brókeren keresztül. Ő a kapcsolatunk a pénzpiac világához, aki a holisztikus és érthetetlen világot lefordítja a gyakorlatra, elbábozza úgy, mint egy hat éves gyereknek.

Olyan, mint egy színész. Egy színész, aki mások elképzelt világával, valami érthetetlennel összekapcsol, elhozza az üzenetet, előhozza magából, előhozza hátulról. Aki megmutatja, hogy én is értsem, hogy én is átlássam.

Mai párosunk tagjai az utóbbi pár évben tűntek fel, egyikük a vásznon és a tévében egyaránt, Kontrolltól a Radnóti Színházig, másikuk előbb a pénzügyi porondon, majd a tévében, a Cashline-tól az A la Carte-ig. Újak, lendületesek, érdekesek, sokan figyelünk rájuk, sőt, így válságos napokban egyre izgalmasabbak.

Egyébként Csányi Sándor hasonlít Sarkadi Szabó Kornélra.

Erős, rövid, tömör. Tekintet nélkül, avantgarde, torony, kevesen. Fáj, műtét, azonnal. Sikeres, előrelátó, cinikus. Világhír, meg nem értett, megértett. Úthenger, gőzmozdony, tank. Szakmájában egyedülálló, egyedülállóan megosztó, forradalmár. Kirakatbebaszó, metál, megállíthatatlan. Kevés, sok, visszatérő. Ráció, emóció, akció.

Amit csinálnak, az mindig fáj, ha utólag visszanézzük, az mindig tetszik, azt megértjük, ha itt vannak, félünk és rajongunk. A magunk részéről támogatjuk a csomagost és támogatjuk a motorost. Come on baby, eat the rich!

Egyébként Bokros Lajos hasonlít Lemmyre.

Vegyük észre Lemmy kalapján az MDF-logót!

A színészet nehéz mesterség, nehéz kenyér. De még mindig nem annyira, mint a szuperhősnek/szupergonosznak levés, a szuperség maga, egy magasabb szint, egy áttörő minőség képviselete. Olyan megterhelések azok, amelyek minden józan belátás szerint deformálnak, még hozzá - ugye, már kitalálták - egy irányba.

Párosunk egyik fele az őserdei fantom, aki sokgeneráció óta önmegtermékenyítéssel él túl az erdőben, a régieskedő képsorok epigonja, valamint a vasárnap délutáni sávban hasít a magyar kereskedelmi tévékben, másik fele az örök második epizód főhős, a darkman, a múmia, a negatív hős, aki meg a vasárnap esti sávban jön valami erősen B produkcióban. A fizikai hasonlóság, a - mostmár - gyér haj, a komolyanvehetetlen mimika mellett összeköti őket a gyakori a gamma omega kategóriás nem kicsit gagyi filmszerepek elvállalása. Szív TV rising!

Egyébként Billy Zane hasonlít Arnold Vosloora.

disclaimer: egyébként a mostani szünet hasonlított néhány korábbira.

Erős hagyomány él bennünk a nagyot akarás, majd legalábbis ellentmondásos teljesítés megvalósítására. Külső megfigyelő már-már azt hihetné, létezik egy ilyen szabály, amit direkte be kell tartani Magyarországon (bár szabálykövetésben sem vagyunk túl erősek).

Aggódó polgártársaink máris egy újabb állomásról beszélnek, de azért mi nem mennénk ilyen messzire. Mai párosunk első fele építész, akivel kapcsolatban a nagyot akarás problémája ismét felmerült, de rögtön le kell szögeznünk, hogy itt a nagyot akarást követte már nagy teljesítmény hazánkban is. Párosunk másik fele szintén művész, bár ő nem egy külső, jövőbeli testet, hanem saját testét formázza, ha úgy tetszik, szükség szerint. Épp most például visszafelé öregszik.

Hozzátesszük, hogy nagy tisztelői vagyunk mindkét alkotó munkásságának. A tévutakat a próba-hiba módszer természetes velejárójának tartjuk, az összeredményt pedig elismerjük.

Egyébként Erick van Egeraat hasonlít Brad Pittre.



disclaimer: a mai találat egy építészblog "Separated at birth" c. posztjából való, aktualitása miatt emeljük ki. Nem zárjuk ki, hogy a jövőben még láthatunk a megfigyelésekből néhányat az Intézet közlönyében is.

sajtóközlemény - azonnal közölhető

A Nemzeti Hasonlóság-elemző és Tanúsító Intézet a mai naptól brandbadge alkalmazását vezeti be kisebb-nagyobb rendszerességgel megjelenő periodikájában. A brandbadge alkalmazásának célja az Intézet márkaimázsának erősítése, a közösség érdekében végzett munka közösségi elismerésének fokozása a felhasználók, valamint a társadalom szélesebb rétegeinek körében.

"- Kiemelt célunk, hogy felhívjuk embertársaink figyelmét arra a tényre, hogy valójában mindannyian egyformák vagyunk, vagy legalábbis nagyon hasonlítunk egymásra. Kulturális okokból hajlamosak vagyunk egymást fajokra, rasszokra, nemzetekre meg ki tudja még mi mindenre tagolni, megosztani. Ennek következtében háborúk ezreit, gyilkosságok millióit követi el ember az ember ellen, általában implicit, alkalmanként explicit formában. Intézetünk munkásságának lényege, hogy oldjuk ezt a kényszeres és értelmetlen megosztást az egyformaság elemzésével és tanúsításával. A most bevezetett brandbadge célja, hogy az Intézet minél szélesebb körben ismertté válhasson, s ezáltal még többen döbbenhessenek rá a bennünk lakó hasonlóságra." - fogalmazott az Intézet vezérigazgatója, Fizi Miska.

A brandbadge bevezetésével ezen túl lehetőség nyílik arra, hogy a különböző technikákon keresztül megosztott megfigyelési tanúsítványok felhívják a figyelmet az Intézet közlönyére, s ezáltal többen juthassanak hozzá a belső hasonlóság megértéséhez.

Kérdésre az Intézet vezérigazgatója elmondta, hogy a múltban feltárt hasonlóságokat is ellátják a kidolgozott brandbadge-el, azonban erre néhány hét alatt kerül sor, mivel nem szertnék, ha a badging-tevékenység a megfigyelések rovására menne.

Egyébként a brandbadge így néz ki a gyakorlatban.

Alig kapcsolódó izraeles utalással nyitjuk a posztot, hátha az épp jobban látszó hazai rasszizmus talaján néhány új látogató érkezik. Nő a hasonlóságbűnözés!

Mai párosunk igazi jómunkásemberek, akik nem átallnak odaállni téglát pakolni, ha éppen arra van szükség. Második vonalból jönnek, egyikük válogatott focista korában két gólt rúgott 11 év alatt, tehát 1 gól/5 év átlaggal nyomul, másikuk szakszervezetisből lett munkaügyi politikus, két évig volt államtitkár kb. 10 éves politikai karrier után, nagyjából itt is látsik az 1/5 hazon-ráfordítás arány. Közös még bennük, hogy viszonylag látható helyről kerültek nem nagyon látható székekbe (edzőnk az északfejűektől a magyar válogatotthoz, érdekvédőnk a munkaügyi tárcától a fullkamu társadalmi párbeszéd központhoz).

Egyébként Kordás László hasonlít Erwin Koeman-re.

A politika hasonító erejéről már több helyütt megemlékeztünk, nem is ragoznánk túl. Választások közelében lenni szőke, jobboldali nőként, gondolkodóként, úgy, hogy tulajdonképp nem is a természetes ellenzék - ugye a deklarált baloldal -, hanem egy másik még szélsőségesebb jobboldali párt okoz némi kellemetlenséget a választásokon, na az hasonlítást eredményez.

Megjegyezzük, hogy a pártos dolgaiktól függetlenül mélyen elismerjük a mai páros mindkét tagját, nem semmi valamennyire vezetni ezt a sokféleséget. Igen, mindkettőjükre gondoltunk.

Egyébkénz Tzipi Livni hasonlít Schmidt Máriára.

Nos, a mára jutó megfigyelés kábé olyan eredeti, mint egy kamu rolex, mindazonáltal fontosnak tartjuk rögzíteni. Ki tudja, a különleges élőlények mindig sokat segítenek a változások megértésében, lásd Darwin-összes.

Korunk evolúciója a kultúra változása, a kultúrát így minden szolgálja, minden építi. Mezozoikum óta változatlan szaporodás vagy egy nagyobb adag botox, ez tulajdonképpen csak részletkérdés. Amivel szembenállunk, az tehát egy mesterségesen létrehozott hasonlóság, amely mindazonáltal nem képzelhető el valós kötődés, tartalom nélkül. Így is van, mai párosunk mindkét fele kedveli a tojást, emlős és kacsacsőrű, miközben egyik sem kacsa. Eközben egyikük gondoskodó anya, aki hímtől függetlenül hónapokig gondozza kicsinyét másikuk a gyermeki erkölcs megóvója (vegyük észre, hogy a videó eltűnt...). Nagyszerű világban élünk!

Egyébként Voksán Virág hasonlít a kacsacsőrű emlősre.

Mindemellett nézzük a szóviccblogot. Is.

A genetikai ipar globális szabályozása kialakulóban van. Az egyes állami jogrendekben különböző vérmérsékletű elképzelések dominálnak, rendszerint az adott kormányzó szerv értékrendjének megfelelően, ugyanakkor ennek a szemléletnek annyi. Ha Angliában engedélyezik az ember-állat hibridet, akkor nem fog nem eljutni csak azért a világ bármely pontjára a tudás, a kísérlet, a hír, mert ott éppen nem. Más aspektusból erről szól a mi Intézetünk munkája is, amennyiben megkíséreljük láttatni, mennyire egyformák is vagyunk. Lobbizunk tehát a genetikai kutatások nemzetközi jogi szabályzásánál egy opcióért, amellyel lehetőségünk nyílna bizonyos genetikai egyezőségek vizsgálatára. Ez azért lenne fontos, hogy összevethessük fizikailag teljesen azonos emberek génállományát, s ezzel izoláljuk a kultúra személyiségfejlődésre gyakorolt hatását, kiszűrve a gén-faktort.

A mai párosnál ez például egyértelműen eldönthetné, hogy vajon egy sokak által ismert, egyre rosszabb filmeket produkáló színész titokban ellátta-e egy veszprém megyei kistelepülés polgármesteri funkcióját 1998-tól 2006-ig, vagy egy rendkívüli hasonlóságról van szó csupán. A faktorok homályosak, hiszen még ha egykor vádolták is ügynökmúlttal, Nick Cage-nek egyetlen filmjére sem emlékszünk, amelyben akár politikus, akár ügynök lett volna, igaz, nála kevés jellegtelenebb figura mozog ebben az iparban (a Fegyverneppert például innen jelöljük a "Film, amelyben tényleg nem történik semmi-díjra").

Egyébként Rátosi Ferenc hasonlít Nicholas Cage-re.

Gyakran foglalkozunk a közszolgák, a közért cselekvők közti hasonlóság elemzésével. Vélhetően e téren kezdünk egy nagyobb ívű összefüggést feltárni (Nobel-bizottság, figyelem), miszerint a közösségi fenntartású intézmények terén tevékenykedők elé olyan típusú, összetételű kihívásokat állítanak a jogszabályok, amelyek valamiképp egymáshoz hasonlatossá formálják őket. Nem kérdés, hogy itt az adottságok is bejátszanak, ezért is válnak többféleképp hasonlóvá az egyes emberek. Nem vagyunk sokfélék.

Ha például egyetemi oktatók vagyunk, s emellett az Adó és Pénzügyi Ellenőrző Hivatalt vezetjük, vagy az emberi jogokat vagyunk hivatottak szavatolni egy, a magyar jogrendbe nehézkesen illeszkedő állami funkcióban, akkor vélhetően hasonlítunk egymásra. Párosunk egyik fele pénzügyi téren mozog, az APEH éléről váltotta be nem túl rég az Ernst and Young egyik partneri székét - elegáns! -, míg másik fele számos tudományos fokozat tulajdonosaként manapság az Állampolgári Jogok Biztosa, ha úgy tetszik, általános ombudsman. Nagy tudású, tiszteletreméltó emberek, a magunk részéről örülünk, hogy vannak. Több hangot nekik, örülnénk, ha többen hallanánk őket.

Egyébként Vámosi-Nagy Szabolcs hasonlít Szabó Mátéra.

Zenei felvilágosítás a zenében, zenei felvilágosítás az újságírásban. Ki az, aki új lapot nyitott a metál fejezetében - még ha erről zajlanak is viták -, ki az, aki évről évre Carcassra meg Flashre hív a Népszabadságban? Ki az, akinek a fazékhangzás-revivalt - részben - köszönhetjük? Ki a Sziget legszélesebb körben olvasott krónikása?

Vannak érdemek, amelyeket a maguk helyén és érvényességében érdemes értékelni. Szeret, nem szeret, mégis érvényes dolog hozzátenni valami hosszú távú megszületéséhez, legyen az a magyar internetes újságírás vagy a speedmetal. Semmit nem elfogadni, akarni és csinálni az újat, majd azt széles közösségek számára fogyaszthatóvá alkalmazni és pénzt csinálni vele. Kapitalista élethosszig tanulás? Pinától a Tescoig? Kill 'em all?

Egyébként Uj Péter hasonlít James Hetfieldre.

Itt most a magyar bulvárkreativitás nagyágyúiról lesz szó, kérem, bár sajnálatunkra Novák Péter nem fér be a mezőnybe (nyilván a későbbiek során fog kifejlődni a hasonlósága, most még valamely köztes állapotot jeleníti meg az egyetlen igaz úton). Nehéz eldönteni, mennyi kommentet igényel ez a megfigyelés, de talán egy picit a lényegről. Világos, hogy itt egyfajta lelki egyezésről, mély, átszellemült hitről, a végtelenbe kinyúlás önmaga farkát rágó kígyóságáról van szó. A három férfiú talán kezdetben fizikailag nem is hasonlult - miként a színházstrucc lemaradása jelzi -, de az azonos értékek, az azonos világlátás, a közösen osztott mámájerség, a réteg, amin előbb céllal bevonták magukat, majd miként afféle nyálka, rászáradt, rákövült gyermeki testükre, s mára az külső burkolatuk, az a világgal szembeni ellenállásuk, az a puha, meleg, megbízható kommuna, amely körbevesz, amely ápol, amely elhisz mindent. Eltartott kisujjal iszod a kávét? Meghallod a matematikát a zenében? Egy külföldi rendszámtól világpolgár lettél? Megírtad magadról a wikipedia-bejegyzést? A kamerák kereszttüzébe vágyódsz? Nincs időd fodrászhoz menny? Távolról, mélyről érzed? Hamvas Béla? Dandy Warhols? Sonic Youth???

Egyébként Pély Barna hasonlít Edvin Martonra és Fabricius Gáborra.

Záradék: Srácok! Az élet nem könnyű és ezt mi tudjuk is, nincs vele gond. Tehetségesek vagytok meg minden, de. De Barna, ez a nézés, ez most így hogy? Lajos Edvin, Stradivarival a jégen? Gábor, hatásvadászat a borban??? Néha a kevesebb több... csak szólunk.

Itt meg két tudóstojás, bónuszba.

A hasonlóság túlmutat a politikai megosztottságon és átíveli a földrajzi határokat is.

Igaz, hogy mindenki hasonlít valakire. Ha nem a biológia különös rendezőelve, akkor az egy nemzethez tartozás szabja egyformára a külsőt. Egy náció gyermekei különösen hasonlítanak egymásra. Sőt! Az egy nemzethez tartozó, de más országok parlamentjeiben ülő képviselők még inkább ugyan úgy néznek ki. Íme a pannon politikai azonosság bizonyítéka.

Egyébként Kósa Ferenc hasonlít Duray Miklósra.

Valami már régen motoszkált, de nem mutatta meg magát, egészen máig. Most azonban, hogy eloszlott a köd szmog, mivel úgy tűnik, újraindul európa gázellátása, ugye, már tudjuk, már látjuk. Politika (magyar és osztrák), hivatalos baloldal (magyar és osztrák), válsághelyzetek (gáz van vagy nincs), keret nélküli szemüveg, közép európa: mégis milyen kérdés maradt még?

Egyébként Molnár Csaba hasonlít Alfred Gusenbauerre.

Most nem azért, de már vagy harmadik napja gondolkodom azon, hogy az
index címlapján ez a fickó egyébként hasonlít Mester Tamásra.

Nem egyszerű, ha az embernek a saját hazájában másfajta nemzetisége van, vagy másféle nemzetisége is van, mint a többségi nemzet színe-java. Ez nem könnyű akkor sem, ha az ember algír Franciahonban, meg akkor se ha magyar Szlovákiában. Frusztráló egy állapot, így természetes a kiútkeresés, a feszültséglevezetés akár gyorshajtással, akár egy jó kis belviszállyal. Mai párosunkat ezen túl összeköti, hogy mindketten euróban fizetnek. További kapcsolatot jelent a gépek iránti rajongás, hiszen míg egyikük rajong a gyorsaság iránt a filmvásznon és a valóságban, addig a másikuk gépészmérnök. Kell még sorolni?

Egyébként Samy Nacery hasonlít Bugár Bélára.

Szakmai érintettség okán akkor mi magunk is megemlékezünk róla: a Swimming World Magazine alapján Biros Péter - aki hasonlít Fodor Gáborra - 2008 legjobb vizipólósa. Még annyit tennénk hozzá, hogy a magyar vizilabda-válogatott meg a világ legjobb vizilabda-válogatottja, nem is nagyon hasonlítanak semmi másra így együtt.

Disclaimer: a hír bár tegnapi, az elismerés kortalan. Egyébiránt a SWM tavaly novemberben tette ki a hírt.

Elöljáróban leszögeznénk, hogy elismeréssel adózunk annak a munkának, amit Nyelvész Józsi és barátai végeznek a magyar nyelv alulnézetének megvilágításáért. Akiknek nem lenne ismerős - van ilyen? -, a szlengblog szerzői verbális David Attenboroughként igyekeznek feltárni a nyelvünkben élő suttyóságot, a hétköznapok félrebeszélését, szlengjeinket, fordulatainkat, amelyekkel vidéken vagy pesten, a Horizontban vagy Tokodon - vagy bárhol Kenyában (!) - próbáljuk kifejezni magunkat. Nos, erre a munkára hasonlítos igencsak a székesfehérvári nyelvművelő, Vyrus munkássága, aki most épp a vdszsz legutóbbi munkásságával kapcsolatban fejti ki véleményét az alulnézet legszebb formájában. Ilyen mértékű szlengkoncentráció nem lehet más, mint tudatos gyűjtés eredménye, ez képezi a hasonlóság alapját (akit foglalkoztat a székesfehérvári Grétsi László további munkássága, itt meg itt keresgessen).

Egyébként Vírus hasonlít a Szlengblogra.

Egyébként az irodalmi Nobel-díjat mindig ugyanazok az emberek kapják.

1982-ben egy Gabriel García-Márquez nevű állítólagos kolumbiai férfi kapta a díjat. 10 évvel később pedig ugyanő, csak Derek Walcott néven, s akkor állítólag már egyébként a karibi St. Lucia szigeten élt. De valójában ki ez az ember, aki kétszer is irodalmi Nobel-díjat kapott, csak más néven?

Önök elhiszik, hogy a két ember nem egy és ugyanaz a személy, csak egyébként hasonlít?

Egyébként Derek Walcott hasonlít Gabriel García-Márquezre.

A cséer aktivitás napjainkban még kishazánkban is szabad szemmel láthatóvá vált. Sokan vagyunk, akiknek nem csak az fontos, hogy mennyit tudnak megenni, hanem az is, hogy legyen rá idő, továbbá a tevékenységünk nyomán keletkezett, fel nem használt erőforrások, ha lehet, hajtsanak hasznot másoknak (nem kannibalizálva saját munkánkat, persze). Képzavarra fel.

Örvendetes, egyben páratlanul csodálatos megfigyelni, ahogyan a vállalatgazdaságtani értékláncban támogató funkciójúnak mondott szolgáltatók, akik görgetik a követ, ugye, összeállnak, kezdeményeznek, csinálják, és most tudatosan tartózkodunk a gesztipéterezéstől. Amúgy is, lehet utána csinálni. Ma már tudjuk, oly inspirálóra sikerült a kísérlet, hogy a nonprofitban is átütötte a legyet (!). Ötlet van, kaláka van, segítségnyújtás van itt is, kicsiben is, köztünk is. A kísérlet mára valóság, a kapuk meg nyitva.

Egyébként a Bloggerunió hasonlít a Mediaunióra.

Disclaimer:
A Nemzeti Hasonlóság-elemző és Tanúsító Intézet csatlakozott a Bloggerunió kezdeményezéshez. Jelen posztot az elkötelezettség átérzése inspirálta, azért az Intézet ellenszolgáltatást el nem fogad, azt saját CSR-stratégiája részleges megvalósításaként értékeli. A két szervezet közötti érdekazonosság a közös értékeken alapszik. Hasonló a hasonlóval barátkozik.

Akarat, makacsság, tántoríthatatlan - és épp ezért idegesítő - kitartás. Akarom, kell, most, azonnal, én, én, én. Én. Erről szól mai párosunk, így élnek ők, így gazdagítják, vagy legalábbis festik alá jelenlétükkel környezetük hétköznapjait. Intézetünk Pszichológiai Ügyosztálya elemzése alapján tudjuk, hogy a két személyiség gyökerének mélyén a szülőt kell keresnünk. Az egyik oldalon az önmagát lányában megvalósítani akaró anya, a másikon a mindent megszerző-megkapó, kérlelhetetlen család. Nincs miről beszélni, a hasonlóság egyértelmű és nyilvánvaló.

Egyébként Tóth Lüszi hasonlít Wednesday Addamsre.

 A hasonlóságot Reckl Amál észlelte, ezúton is köszönjük.